.Gulyás Attila fotógaléria

.KASZÓI ERDEI VASÚT
 

.

Egész évben, heti 3 napon
.760mm
.1,9Km
Belső-Somogy vízjárta, lápos erdejének nagy része még az 1930-as években is áthatolhatatlan ősi vadon és egyben értékes vadászterület volt. Ekkor épült meg a mai kisvasút első szakasza, amelynek története, az 1960-as pályafelújítást leszámítva, szerencsére nem bővelkedik izgalmas fordulatokban. A 8 km hosszúságú pálya az erdő közepén fekvő Kaszópuszta és a Kaposvár–Gyékényes-vasútvonal Szenta állomása között kanyarog, végig erdőben, töltések és bevágások helyett a lapos dombok hullámait követve. A mentrendben a legutóbbi évekig mindössze egyetlen vonatpár szerepelt, egész évben kedden és csütörtökön. Szerencsére a közelmúlttól már szombatonként is lett menetrend szerinti járat, rögtön kettő is, aminek bevezetése viszont együtt járt a végállomás Baláta megállóhelyre helyezésével: így a vonal felén ma már csak különjáratok közlekednek. A ritka közlekedés miatt a kaszói máig az egyik legkevésbé ismert és egyben legkisebb forgalmú erdei vasút.