Amikor elhatároztam, hogy főállású fotós leszek mindenféle építmények környékén, még sok volt a kérdőjel, és a felszerelésem sem volt épp top kategóriás. Fordulatos esemélysor helyett aztán mégis egyenes út vezett az első fotós munkahelyemre, amire a legjobb az akkori huszonöt kedvenc képemen át visszaemlékezni.
Két évvel a gazdasági válság mélypontja után látszott igazán, hogy az ínséges időszak bizony igencsak elhúzódik. Így hát 2011 végén megérett bennem az elhatározás, hogy a fotózás legyen az új főállásom. Ehhez elsőként beiratkoztam egy alkalmazott fotográfus OKJ tanfolyamra (ez a szakvégzettség egészen 2020-ig feltétele volt a vállalkozásnak!), ami egyrészt egy remek buli volt nagyszerű társasággal, másrészt azért bőven tudtam még új dolgokat tanulni, főleg a művészeti részen.
Az első félév végén elérkeztünk a legizgalmasabb részhez, eljött a szakmai gyakorlat ideje.
A közösségben hamar elterjedt a hajdani hg.hu magazin ( † 2022) gyakornoki pályázata, de csak kevesen vállalták be a jelentkezést a szigorú feltételek láttán, szerencsére aztán én lettem a kiválasztott.
A nyári gyakorlat után pedig jött a meglepetés: állásajánlat. Naná!
-2012
2013-
De miről is szólt ez az egész?
„Építészet, design, vizuális környezetkultúra.
Célunk, hogy a formakultúrát a mindennapok kultúrájának részévé tegyük. A tárgyak formái összefüggenek azok használati értékével és mindannyiunk életében meghatározó szerepet játszanak. Minden érdekel minket, ami anyagában, formájában,illetve elemeinek összefüggésében kapcsolódik a kortárs szépség-fogalomhoz.”
Wow! Tényleg pontosan ezt kerestem! Akkori kedvenc olvasmányaim, mint a designpumpa blog, az építészfórum, vagy fotóvilág.hu közössége mellett mindig érdekelt az ezek közti kapcsolat.
A következő másfél év félállásában tehát fejest ugrottam ebbe a világba, miközben az időm másik felét az egyetemi levelező képzés tette ki, hiszen ekkor még javában élt a B tervem a gazdasági válság utáni visszatérésemről az építőipar környékére, leendő közlekedésmérnökként.
A fotózások terén szerencsére az építészet került súlypontba, én pedig a trükkös vetületű panorámaképek, extrém fénykülönbségek, és a legkölönbözőbb kommunikációs helyzetek sűrűjében találtam magam.
A képekkel egy bibi biztosan volt: a szinte teljesen alkalmatlan felszerelés.
A Sony A550-et ugyan imádtam, (APS-C, 2010-ben 200E Ft-os árkategória) de csak egy igazán jó objektívsorral tudta volna hozni a papíron elvárhatót. Az akkori anyagi lehetőségeim viszont ezt a bizonyos objektívsort egyetlen példányra redukálták: egy újonnan ötvenezer forintos 18-200m zoomobjektívre. Olyan volt, mint egy svájci bicska: minden téren hasznos, de ha komoly munka kezdődik, akkor hamar egy rendes szerszámhoz nyúl(na) az ember.
Akkoriban szentül hittem abban, hogy odafigyeléssel, kreativitással, és sok munkával javarészt pótolható a drága technika (és milyen jól tettem!), ráadásul a milliós eszközpark olyan elérhetetlen távlatban volt, hogy egyszerűen fel sem merült, hogy ne csináljam azzal, amim van.
Egy évvel később sajnos kezdett leáldozni a magazin sikere, én pedig továbbra is egyetem mellett, kicsit jövedelmezőbb, főállásnak is beillő elfoglaltság után néztem, amit rövidesen a kéktúrát gondozó Természetjáró Szövetségnél találtam meg 2013 őszén -akkor még nem sejtettem, hogy bő hét évre ott is ragadok, mindenesetre a valódi építészeti referenciafotózás akkor még messze volt. A hg.hu a következő évekre már csak heti néhány cikkel működött tovább, ma pedig sajnos már csupán a webarchive.org-on létezik.
Nekem viszont nem csak remek emlékeim maradtak a társaságról, de olyan változatos témák képei is, amik hosszú évekre felpörgették a kereativitásom alakulását. Remélem, lesz még pár hasonló fotózásom a jövőben is!