Valójában a címben szereplő, félig ilyesztő megnevezést nem én találtam ki. A távcsövekkel, és az általuk látott égi tüneményekkel úgymond finoman szólva elmélyülten foglalkozók alkalmazzák (lásd még: Kirándulás deluxe, Acélbűvölet, daruszegítítés, hídturizmus) szakkifejezésként ezt azokna a jellemzően lencsés, apokromatikus távcsövekre, amelyek ugyan nem gyűjtenek össze elég fényt távoli galaxisok, vagy csillagközi ködök észleléséhez, ellenben óriási nagyításokra képesek elfogadható élesség mellett. Így főként a naprendszer bolygóinak megfigyelésére hasznélatosak. Mellesleg pedig egész kompakt darabok, mármint a valódi, kutatói munkára alkalmas csillagászati távcsövek között. 2014-ben vettem egy ilyet, és használatba vettem objektívként.
Jómagam 2014-ben új szerzeményemmel, és a szállításához összedobott „tok”, ami ugyan nem volt extra ellenálló, viszont befért a legnagyobb hátizsákomba, egy viszonylag teljes értékű napi holmiadag mellé.
Pillantások az csillagos égbolt helyett vízszintesen

Tihany, a Föld gödbülete által eltakart parti sávval

Érdekes témákból persze most, 2022-ben sincs hiány a meglévő, fele ekkora teleobjektívemmel sem, és ez nem csak a tájképekre, de akár a belső terekre, az építészeti és az ipari fotózásra is igaz! A nagy kiterjedésű, vagy egymás mögötti motívumok tömör bemutatása már néhány méteres távolságból is újszerű, lényegre törő látvány.
A lencse persze csak egy dolog, a képet te látod meg, és kszíted el. A fotó magánoktatáson megmutatom, mi az a tucatnyi eszköz, ami a zoomon kívül még a kezd ügyében van, és amikkel egyedi, látványos fotókat készíthetsz.
Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon az utazások és fotózások friss és korábbi történeteiért, Instagramon a hétköznapok pillanaiért!