A városlődi Üveg-hegyen innen, de Nyúlon túl, tehát a Bakony ritkán járt, északi vidékén, bő tíz évvel ezelőttig rejtőzött egy különleges tó, amit aztán az internet a környék fő látványosságai közé emelt. A Hubertlaki-tó a legtöbb látogató számára alighanem a természet temploma, pedig nem áll különösebb védelem alatt, nem őriz csak itt élő fajokat, jégkorszak előttről itt maradt növényvilágot. Sőt, egy emberöltővel ezelőtt még csak nem is létezett, eggyel később pedig valószínűleg el is tűnik majd.

Az 1980-as években az erdészet völgyzáró gátat épített, főként vaditatónak. A lehető legegyszerűbb kivitelű gát mögött a fáknak csak egy részét vágták ki, a többi állva pusztult el a vízben, a törzseik maradványa pedig most is itt áll a mederben. Mindez a természet többi alkotásához viszonyítva igazán rövid életű, a befolyó patak minden csapadékosabb napon több kilónyi hordalékot rak le a tó fenekén. A természetben persze semmi nem vész kárba, csak átalakul. Ahogy a víz mélysége csökken, előbb a nád, majd a mocsári életközösség tagjai veszik át a nyílt vízhez kötődő lények helyét, míg végül a tó helyén csak nedves talaj marad. Az évtizedeken át tartó folyamat lépésein itt egy alig százméteres sétával, néhány perc alatt mehettek végig a víz partján. Szöveges ismertető itt a helyszínen nincs, cserébe az illusztráció olyan kiváló felbontású és színmélységű, hogy az már maga a valóság.

A tótól pár száz méterre áll az egykori úri vadászkastélyból kialakított Hubertlaki Kulcsosház, ami a közelmúlt felújítása után bárki számára kibérelhető. A két épületből álló miniatűr kompexum még bőven kívül esik a térerőn, fűtése fával, áramellátása pedig alapesetben akkumlátorral dolgozik, de ha olyan civilizációs vívmányokat is éveznénk, mint a konyha mikrohullámú sütője, automatikusan beindul a melléképületben elrejtett benzinmotoros áramfejlesztő is, öt kilométeres körzet legbonyolultabb gépezeteként.