|
.Az országot hosszában
átszelő, több mint 70 éves turistaút sorra veszi a legkülönfélébb
tájakat és látnivalókat. Gyerekkorom óta ismerem, de csak néhány éve
indultam el rajta, először csak egyszerűen a teljesítés miatt. Korábban
úgy tűnt, már mindent láttam, ami igazán érdekes, csak az összekötő út
hiányzott, de hamar kiderült, hogy éppen maga az út az elsőszámú
látványosság, a felfedezések száma pedig csak attól függ, mennyire
járunk nyitott szemmel rajta. Néhány kezdeti kísérlet után az oldal
célja egy útleíró fotógaléria csomagolása lett, ami helyet biztosít a
népszerű és kevésbé ismert látnivalóknak, és a kilométerekkel együtt
folyamatosan gyarapszik.
|
 |