A képek bevilágítása sokszor nem is olyan egyszerű, mint amilyennek látszik- pedig a legjobb, ha nem is látszik. Kis fényforrások nagy pillanatai, és egy új jövevény, ami remélhetőleg nem csak a sötétségbe visz fényt.
Vakuzni vagy világítani?
x
Felhasználási módtól függően valóban tucatnyi módon vihetünk fényt a témánkra, főleg annak méretétől, és a bemutatás módjától függően. Kézenfekvő megoldás a vaku, amelynek teljesítménye a villanásának pillanatában 3-30 ezer wattos izzólámpával is felérhet, azonban a másodperc tízezred részéig sem tartó fény sok hátránnyal jár.
Az, hogy csak a bekapcsolás pillanatában derül ki biztosan, miként is lett beállítva a világítás, jó esetben még előre mérhető, tesztelhető és ismételhető.
Ha a fény egyetlen pontból érkezik, akkor az “kemény”, az árnyékok élesek: szintén kezelhető, különféle fénylágyítókkal, ernyőkkel és softboxokkal, amik gondoskodnak arról, hogy a fény ne pontból, hanem területről érkezzen. Ezek az eszközök ugyan összecsukhatók, de azért így sem kicsik.
Az egy pontból érkező, „kemény” fény általában kevésbé esztétikus, mint a „lágy”, nagy felületről érkező. Utóbbihoz softboxra, ernyőre, vagy nagy felületen világító lámpára van szükség.
A hagyományos vaku harmadik hátránya, az egyetlen pillanatig tartó fénykibocsátás talán a legzavaróbb probléma. Emberek közeli fotózásakor viszont elfogadhatatlan, ha egy sötéthez szokott arc kitágult pupilláira érkezik az „atomvillanás”, ide mindenképp állandó fény kell. A szűk értelemben vett „egy pillanat” még a mai fényképezőgépek számára is különleges probléma: a legtöbbjüknek ma is a jól bevált mechanikus zárzserkezet a lelke, aminek mindenképp szüksége van legalább 1/150 -1/250-ed másodpercre ahhoz, hogy a képérzékelőre a megfelelő mennyiségű fényt rászabadítsa, majd elzárja tőle.
1/200-ad másodperc pedig a fotózás világában még viszonylag hosszú idő, főleg kültéren, napos időben, ahol néhány ezred másodpercnyi fénygyűjtés kell a megfelelő képhez.
A jó öreg redőnyzár ezt könnyen megoldja azzal, hogy bár “lassan”, 1/200-ad másodperc alatt nyílik-csukódik, de rövid záridő esetén ezt nem a teljes felületen teszi: egyszerre csak a képérzékelő magasságának egy részét, pl. 1/2000s záridő esetén a tizedét teszi szabaddá, és ez a vékony nyílás szalad át az érzékelő előtt fentről lefelé: így egy-egy terület valóban csak 1/2000-ed másodpercig kap fényt.
No de ezen az 1/200-ad másodpercnyi lefutási időszakon belül melyik pillanatban is villanjon el a vaku?
Erre sokáig nem létezett megoldás, rövid záridővel a képen csak egy bizonyos sáv lett megvillantva, értékelhetetlen képet eredményezve. Aztán az 1980-as évek elektronikai fejlődése lehetővé tette, hogy a villanőcső sokáig, akár 1/100-ad másodpercen keresztül, többé-kevésbé folyamatosan világítson. Megszületett a nagy sebességű vakuszinkron, angol betűszóval HSS képessége. Aki ma vakut vesz, és nem kizárólag beltéren használná, ez a három betű az egyik legfontosabb dolog, aminek meg kell lennie a dobozon. Ennek persze forintban is ára van.
A “hosszan” kitartott fény viszont mégis csak a nem erre teremtett villanócső megerőszakolása: a fényszín megváltozik, a maximális teljesítmény pedig jócskán lecsökken. Ha ehhez még hozzávesszük a fenti másik két hátrányt, máris látszik, hogy állandó fényű kiegészítő lámpára mégis csak szükség van. Nekem eddig is volt pár:
Sok kis lámpa sokszor többet ér, mint egy darab csúcskategóriás vaku…
Ezeknek a fillérekbe kerülő lámpácskáknak a nagy előnye, hogy némi hosszabbító kábellel felszerelkezve, egyedi hatásokat érhetek el a fénnyel, ami akár tucatnyi irányból is érkezhet egyszerre. Számos tárgy, és épületfotózás alkalmával tettek már remek szolgálatot, miközben az áruk összesen is alig volt több, mint elutazni Sopronba és vissza. Azonban szükség volt valami nagyobbra is.
A kis lámpácskák néhány nagyobb pillanata a Turista Magazin képei között
A boltokban kapható videós lápák vagy túl kis felületűek, vagy túl nehezek és sérülékenyek is, miközben az áruk nappal is használható teljesítmény mellett már egy havi átlagfizetés fölé csúszik. Emellett a különféle kül-és beltéri használatokhoz nem csak a fény erejének kell állíthatónak lennie, de a színének is, a szobai sárgától, a borús kültér hidegfehérjéig.
Minden pillanatban irigylem a filmesek százmilliós eszközparkját, amikkel -miután lerakodták a kamionról- akár egy egész épületben is megfordíthatják a napfény irányát- a végeredmény pedig Holleywoodot megjárva, egy egész életre beleég az emlékezetünkbe.
Álmodozás helyett azonban például kifejezetten ígéretesnek tűnt az új fény hátulról, élfényként való használata, ahol nem is nagy területről, hanem inkább egy hosszú vonal mentén kell világítani. Ezen a ponton kerekedett végleg a vásárlási szándék fölé a régről maradt építési vágyam, ami jó hangzása ellenére ma is legalább annyira lehet hátrány, mint harminc éve (“amikor csendben van a gyerek, abból lesz az igazi baj”) de végül győzött a kíváncsiság.
Ember tervez
x
Az egyszerű, szalagra szerelt led-ek legdrágábbikára esett a választás, rajta a kínai V-tac cég csúcs-chipjeivel. Akinek ismeretlen a név, jobb lesz megjegyeznie, hiszen az utóbbi kilenc évben a legnagyob gyártók mellé zárkóztak fel, az itteni diódáik pedig a napéhoz hasonló, 96 cri színvisszaadás mellett, wattonként nem kevesebb, mint 166 lumen kibocsátására képesek. Utóbbi érték a klasszikus kompakt fénycsöves “energiatakarékos izzónak” is a duplája, és már a rettenetes, sárga fényű utcai nátriumlámpákkal játszik egy ligában- nem is csoda, hogy lassan minden területen elterjednek a led fényforrások. A szükséges hőelvezetést is biztosító alumínium profilokkal, és kompakt vezérlőkkel együtt a végösszeg így is megállt egy teletank benzin szintjén, a hajdúböszörményi Anro épületdíszítés kft-nél. Négyszer fél méter hidegfehér, és kétszer fél méter melegfehér sorból áll a végeredmény, ami a tervek szerint egy összehajtható, sokfunkciós fényforrást eredményezett volna, ami egy méteres nyitott hossz mellett is kielégíti a szokásos fő elvárásom, a hátizsákos szállíthatóságot, akár a legszűkebb hegyi ösvényen is.
Első működéspróba, avagy a 21. század egyik csodája: ezer watt izzólámpa-fény, 40w tényleges áramfelvételből
A házi barkács átka azonban előjött: szinte minden csavar és vágás új, ismertelen problémákat hozott elő, így a végső formában egy fixen összecsukott, szélesebb kivitel született. Vonal mentén világítani azért szerencsére így, fele hosszban is tud. A fényforrások harmada 2700 kelvin színhőmérsékleten, azaz izzólámpa-sárgán világít, kétharmaduk pedig 6000K, hidegfehér fénnyel- így mindkét sort a maximális teljesítményen járatva, a déli nap 5600 kelvinjénél egy hangyányival melegebb fény a végeredmény: ez többnyire jó, máskor egyszerűen leszabályozható.
A fényerő szabályozására színenként egy-egy darab, centiméternyi méretű pwm vezérlő szolgál, amiknek 95% feletti hatásfokuknak köszönhetően semmiféle kiegészítő hűtés és hővédelem nem kell, így bírnánk kétszer ekkora áramot is, mindezt kétezer forintért…hihetetlen, hova jutott a technika.
A végeredmény kilencszáz grammos tömeg, és 40 watt teljesítmény mellett 6500 lumen fénykibocsátás. A tartó profilok fontos és egyedi trükkje, hogy a fényforrások feletti búra domborulata hosszirányban egy 60 fokos szűkítő lencseként lett megformálva. Így a hagyományos, félkörben terítő videó lámpákhoz képest bő kétszeres fénymennyiség jut a lámpa előtti, 60×160 fokos területre, ami így már megfelel egy ezer wattos halogén izzó fényének.
A tudomány mai állása szerint nagyjából ennyit sikerült egy hordozható, egy kiló alatti eszközbe bezsúfolni a nappali szoba „műhelyében”. Az biztos, hogy egy szépségversenyen legfeljebb citromdíjat kaphat, de a lényeg, hogy a képnek, ami a segítségével születik, mindenképp az abszolút győzelemre kell pályáznia.
x
Főleg nem erre való, de kis távolságból azért túlragyogja a napot. Több méteres távolságú villantás ilyen fények mellett még ma is a hagyományos vakuk privilégiuma, azok összes korlátjával…
A lámpa rögzítését űrtechnika helyett, egyenlőre egy fotóállvány gyorscserelap helyére illeszkedő építőelem, és egy neodynium mágnes páratlan párosa biztosítja. A lényeg, és persze a legjobb az egészben, hogy ezek, a tápegységgel együtt, továbbra is bőven elférnek a 80 literes “normál” hátizsákban, áramforrással, és persze a szokásos teljes értékű fotós felszereléssel, drónnal, ruhákkal, és kiegészítőkkel együtt. Hello 2020, mostantól kicsit még jobban várlak!