Látványos, és ma már egyre könnyebb, de időnként azért téveszt, még ha elvileg mindent meg is tettünk a sikerért.
Aki készített már kicsit is igényes panorámaképet, tapasztalhatta, hogy ez csak addig egyszerű, amíg egy magaslaton, előtér nélkül örökíti meg a végtelent. Amint közeli témák is az előtérbe kerülnek, az illesztések “szétesnek”, még akkor is, ha csúcsminőségű telefonnal, vagy hagyományos fotóállványról készül a kép. “Elrontotta az illesztő program” mondhatnánk, pedig ez ma már a legritkább esetben van így. Én rontottam el.
Három panoráma-illesztő programmal tett próba-szerencse a Tokajhoz közeli Disznó-kői kilátóból. Érdemes megfigyelni, hogy a távoli táj illesztése alig tartalmaz nagyobb hibát, csak a felület kisebbik részét kitevő előtéren van a baj – a kettő összefügg.
…végül a középső képből kiindulva, háromnegyed óra retusálás vezetett a használható képhez. Ennél azért lehet könnyebben!
Pedig a trükk igazán egyszerű: a fényképezőgépet egy biztos pont körül kell körbe forgatni, azonban nem mindegy, hogy ez a pont hol van. A legkevésbé sem az ember talpában, sőt nem is ott, ahol az állványmenet: annál sokkal előrébb, az optika belsejében, ahol a beérkező fénysugarak metszik egymást. Angol jövevényszóval nodális pont, szerintem az “optikai súlypont” találóbb. Ezt a legtöbb objektívben az első harmadban, néhány centiméterrel a frontlencse mögött kell keresni. A népszerű típusoknál interneten milliméteres pontossággal kikutatható, de egy kis alapossággal tapasztalati úton is meghatározható.
Panoráma illesztő program legyen a talpán, ami hibátlanul összeilleszti a “söprögetéssel” készült képek egymáshoz képest elmozduló elő-és háttereit. A jó minőségű eredményhez a fényképezőgép első negyede körül kell elfordulni, még akkor is, ha ez szűk helyeken bizony tornázást igényel.
A problémára mérnöki precizitású megoldást jelentenek az állítható gimbal állványfejek, amiken 360 fokban az optikai súlypont körül forgathatjuk a fényképezőt, amennyiben azt egy precízen vízszintezett, stabil fotóállványra helyeztük.
A fent látható darab az egyik legegyszerűbb, amit gyártanak: harminchatezer forint, és (állvány nélkül) 0,8Kg, illetve 30cm, tehát távolról sem csak egy újabb apróság a táskában.
Egy minimális gyakorlati kompromisszummal viszont mindhárom fenti szám sokszorosan alulmúlható!
A Tokina 16-28 f/2.8 objektívem felépítése sok szempontból különleges, például ez a pont szokatlanul elől, szinte a frontlencse belsejében található. Ez a lényegen nem változtat: a fényképezőgépet pontosan ekörül a pont körül kell elforgatni ahhoz, hogy az egyik panoráma-részkép szélén lévő pontjai a következő részen is tűpontosan ugyanott legyenek, függetlenül a távolságuktól.
A 360 fokos gömbpanoráma-fotózás speciális műfaj, valójában az esetek nagy többségében nincs szükség 100 foknál nagyobb függőleges látómezőre. Ezt viszont már az állóra fordított széles látószögű objektív is tudja, így a készítendő panoráma hagyományos, egyszerű módon, hosszú oldallal egymás mellé helyezett képekből állhat.
Így mutat egy hibátlanul illesztett, 90×220 fokos látómezejű panorámaképen az Annafürdői Turisztikai és Természetismereti Központ tetőtere. Alatta és mellette nem mellesleg a csendes Tolnai-hegyhát talán legtöbbet tudó szálláshelye, a 2020-as “Év turistaháza” díj birtokosa.
Sajnos minden előnye ellenére nem jutott még eszébe egyetlen gyártónak sem ehhez való kiegészítőt készíteni, pedig igény biztosan lenne rá, hiszen a bonyolult csuklórendszer nélkül igazán kompakt darab születhetne… azaz nálam percek alatt meg is született.
A lényeg az objektívet stabilan tartó elem, amit csillagászati távcsövek rögzítéséhez készült tubusgyűrű néven vásárolhattam. Ezen kívül mindössze egy masszív támasztólemezre volt szükség, hogy a fényképezőgép súlya inkább ezen, és ne az egész más erőhatásokra méretezett objektív tokozás végén legyen.
Az így két dimenziós panoráma fejjé alakított rendszer remekül bevált, 270 grammjával és szétszedve 1,5dl helyfoglalásával pedig könnyedén be is költözhetett az alapvető eszközök közé. A fenti és lenti képeken első éles bevetésén, a Galyatető kilátójának tetejéről készült vele 360 fokos körpanoráma.
További tippek:
>> Hagyj bőséges átfedést: legalább 20, de akár 50%-ot két szomszédos kép között, hogy a programok minnél több közös pont és vektor közül választhassák ki a legmegfelelőbbet.
>> Kicsi helyett az eredeti felbontású fotókkal dolgozz, szintén a több részlet, és jobban felismerhető közös pontok miatt. Mentéskor persze már leméretezheted, hogy elkerüld az óriási fájlméreteket; célszerűen pont a felére (területre 1/4 méret), ez négy szomszédos pixel összevonásával születik, így nem jár minőségromlással.
>> Kerüld a gyorsan változó fényeket. Jellemzően bárányfelhős, szeles időben fordul elő, hogy a panoráma két részképének készítése között a fényviszonyok megváltoznak, ami még a legjobb programokkal is kezelhetetlen eltéréseket okozhat a képek közt. Ha teheted, ilyen helyzetekben feltétlenül várd meg azokat a másodperceket, amikor az összes kép változatlan megvilágításban készülhet el.