Hatezer lépés. Egy átlagos felnőtt számára ez bő másfél óra séta, egy pár perces pihenővel. Ennyivel eljuthatunk például a budapesti Népligettől a Móricz Zsigmond körtérig, vagy a Duna mentén a Petőfitől a Margit-hídig. Most azonban a Hortobágyon vagyunk, ahol a fenti szám arra elég, hogy a halastó-rendszer közepét átszelő nyílegyenes töltésen, a tórendszer egyik végéből eljuthassunk… a közepépig. Olyan szabadság ez, amilyet igazán csak érezni lehet, leírni vagy fényképezni kevésbé.

A halastavak közepén nincs más, csak a központi csatorna túloldalán futó sínpár, néhány kilátótorony és a mindent körülvevő természet. Nincs is hova kitérni, csak egyetlen egyenes út vezet a távolba vagy vissza. A hátralévő távolság pedig kíméletlenül reális szám, mindig pontosan annyival csökken, ahány lépést megteszünk. A nyári hétvégéken esetleg lehet csalni a kisvasút ritkán induló járatával, viszont az út menti kilátókba sokkal inkább érdemes felmenni, hiszen mindegyikből más és más tóra nyílik kilátás. Szinte mederről mederre különböző a vízszint és a halállomány, amit persze a madarak csoportjainak változatossága is mutat. Mindez oda-vissza, kényelmesen gyalogolva, nagyjából fél nap, szó szerinti értelemben vett kikapcsolódás, amiből hétköznapokon megnyugtatóan esélytelen csak úgy kiszállni.