ROM Vándor program
Egy pusztatorony, vagy épp erdei rom, eszményi fotótéma: erős szinbolikájú és markáns jel a tájban, miközben technikai szempontból egy szinte üres fehér rajzlap, amit százféleképpen lehet teleírni, formálni, vagy épp félig üresen hagyni.
A @romvandor program ezekről az építményekről gondoskodik, kis költségvetésű szerkezeti stabilizálással, műemlékvédelmi alapkutatással, végül pedig kommunikációval. A projektcsapat szakemberei mellett olykor a környék iskolásai, vagy éppen cégek önkéntesei is dolgoznak, sokszor kritikus állapotból mentve meg egy-egy középkori romemléket.
Az elsőként elkészült ötöt szabadon látogatható formában, a legújabb, somogyi helyszínt pedig már a Market Zrt. megbízásából fotóztam.
Megjelenés: A ROM Vándor program első négy újjászületett Árpád-kori műemléke

Somogy, Ádándi templomrom
Aszófő, Kövesdi templomrom
Regölyi templomrom
Töki templomrom
Gerecse, Csákányospusztai templomrom
Somogyszentpál, Varjaskéri templomrom
Kapcsolódó oldalak: Építészet, Épületfotózás
