I



Sümegi vár és püspöki palota
A nagymúltú sümegi vár urainak története a barokk korban már kényelmesebb helyen, a hegy tövében épült kastélyban folytatódott, a 2020-as évek felújítása után pedig már ez utóbbi épület is a turizmust szolgálja.
Számtalan balatoni és kisalföldi utazásom megállója volt mindkét hely, az utóbbi években pedig a püspöki palota felújításának két befejező ütemét is dokumentáltam az Octogon különszáma, és az Építészfórum számára.
Megjelenés: Palota a vár alatt – Padányi Biró Márton egykori rezidenciájának felújítása
Az épületegyüttes helye a tájban és egymás mellett
A püspöki palota belső rekonstrukciója
Nyilvános terek és külső homlokzatok
Sümeg vára, mint turisztikai attrakció


