Épületfotózás

Nyomdai minőségben • Új perspektívából • Határidőre

Egy épület nem csupán építészeti mű. Élettér, városképformáló elem, korlenyomat, találkozások helyszíne. Nem utolsó sorban pedig termék, aminek profitot kell hoznia.
A képeim célja, hogy kreatívan megadjak minden olyan információt, ami a nézőkben megerősíti:
ez nem csak szép, de működik is.

Gulyás Attila vagyok, eredeti szakmám az infrastruktúra, és szerkezetépítéshez kötődik, de 13 éve a marketig orientált fotózás a főállásom. Dolgoztam a hg.hu, az Octogon, vagy a National Geographic magazinnak, végigfotóztam hazánk kastélyainak és erdei szállásainak javát a Magyar Természetjáró Szövetség munkatársaként, majd a 2020-as évek jelentősebb új épületeit az Építészfórum fotográfusaként.

Mai ügyfeleim többnyire hirdetéseik scrollstopper fotóit, weblapjaik és sajtóközlemények képi tartalmát bízzák rám.
A fotóimmal közel 300 épületet mutattak be a nagyközönségnek. Ezek több tucat szakmai díj, közönségdíjak, és nemzetközi publikációk előtt nyitottak utat, illetve ezernyi vendégéljszakát hoztak.
Hatékonyan tudok nagyszabású fotózásokat lebonyolítani óriásprojektek több száz képes bemutatóival, de a leginkább a kisebb, kedvezőtlen adottságú épületekkel szeretek “csodát” tenni.

Nem foglalkozom másodállású esküvőfotózással vagy webdizájnnal, csak azzal, miben minden nap a maximumot adhatom: helyszínek, összetett fények és terek bemutatása, a legnehezebb esetekben is elsőre hibátlanul.
Amiben még szívesen segítek: ipar -és termékfotó, kultúrtáj fotózás.

Bővebben a magamról oldalon.

Referenciáim

Vendégházak, kis szállodák fotózása

Rapidrandi, instant sharing, gyorsétterem, gyorskötöző, gyorsfizetés… a fotózásnak nem kell mindig ilyennek lennie:
az építészet egy életre szól, de még egy szállás is legalább egy hétvégére.
Megmutatom minden olyan emlékezetes és szerethető pillanatát, ami kiemeli az ár-összehasonlítások sorából.

Üzlet és iroda fotózás

Mindennapi életünk tele van rendezvényhelyszínek és eladóterek csúcsmobilos “nem rossz” képeivel, amik valójában alig különböznek egymástól. Tehát: sosem volt olyan könnyű megragadni az ügyfelek figyelmét, mint ma, néhány valóban kreatív és informatív képpel.

Lakóházak, ingatlanok fotózása


Egy megvalósult terv, vagy egy meghitt otthon bemutatása nem csak egy újabb projekt, h
iszek az őszinte érdeklődésben és a megismételhetetlen pillanatokban.
Az igazi kedvencem: kicsi vagy régebbi, kedvezőtlen adottságú, “fotózhatatlan” épületek új arcait, karakteres és szerethető perspektíváit feltárni.

Középületek és nagyberuházások fotózása

Tudom, hogy csak egy része vagyok egy koplex sajtóbemutató és ügyfélszerző folyamatnak. A grafikus munkatársnak olykor álló képre, a nyomdának a határidő tartására, a social ügynökségnek azonosítható fájlnevekre van szüksége, a megbízónak pedig nyugodt estékre és folyamatos elérhetőségre. Mindebben szeretek és tudok segíteni.

Műemlékek, kastélyszállók fotózása

A Nemzeti Kastély -és Várprogramok dokumentálása, számos tervezői megbízás, turisztikai, és műemlékvédelmi szaklapok, valamint több piaci alapú könyv kiadása után bizton állíthatom, hogy Magyarországon a legnagyobb gyakorlattal rendelkezem a régi korok tereinek bemutatásában.

Infrastruktúra, tájépítészet

Eredeti szakmám és korábbi főállásom körül különösen otthonosan mozgok. Az ember és a természet alkotásainak egymás mellett élése nem csak lebilincsel, de értem is a szakma nyelvét, célját, utalásait.

Küldetésem

1. Nem csak nagy és új témákon dolgozom

A kortárs építészet válogatott reprezentatív tereiről könnyű érdekes képet mutatni.
A valódi referenciát a nehéz esetek jelentik:
Nem építész szemmel formált, megkopott állapotú épületek, szűk helyen, vagy rossz időben.
Nem melankonikus látvánnyal, hanem reklámfotóként, színesben és hívogatóan.
Kedvenc példáim:

2.

Nincs időbeli kötöttség, napi alapdíj vagy
kiszállási díj, ami egyszeri, kényelmes és
gyors fotózásokra ösztönözne.

Ha kell, végzek fél óra alatt,
egyébként mindig akkor és addig dolgozom,
amíg el nem ékszül a megfelelő kép.

3. A fotózás a közös munka kisebbik fele

  • Tervezhetsz a határidőkkel.Minden szerződésben az első perctől nagy kötbérrel garantálom a képek átadását a megbeszélt időre.
  • A feladat egésze nem az én művészetem. Kíváncsian várom a kritikát, beépítem a kéréseid, akár kiadom a kezemből a nyers képeket is, és mindig elérhető vagyok.
  • Nem kell megküzdened a fájlokkal. A fotókat több méretben, és a témájukat azonosító, web-kompatibilis fájlnevekkel adom át, hogy soha többé ne kelljen “D$c_77.jpg” képek tartalma után nyomozni.
  • Évek múlva is számíthatsz rám. Minden fotót korlátlan ideig megőrzök, még a kevésbé érdekesnek tartott nézetek nyers fájljait is.

4. Kreativitás

A szemmagasságból, napfényben készülő, nagylátószögű fotó egy lehetőség az ezerből.
Azon dolgozom, hogy a képek egyediek, és önmagukban is értékesek legyenek,
amik azonnal kitűnnek a ma és a holnap vizuális dömpingjéből.

Legújabb munkáim – 2025 nyár

Kőröshegyi levendulafarm

Családi ház, Zugliget

DunaZen vendégház, Verőce

A következő lépés

Legyen szó építészeti referenciákról, vagy egy helyszín értékesítéséről, a hatékony marketing az erős vizuális alapanyagnál kezdődik. Dolgozzunk együtt! Sürgős megkereséshez: +3630 920 huszonkettő 88

Kapcsolatfelvétel és ajánlatkérés most

 .

    Nem hírlevél feliratkozás. Az adatokat csak fotózással kapcsolatos egyszeri ajánlatadás céljából kezelem,
    kérésre bármikor törlöm.

    Emlékeztető kérése

    Mikor lesz aktuális a fotózás?

      Nem hírlevél feliratkozás. Az adatokat kérésre bármikor,
      de légkésőbb az értesítés kiküldését követően törlöm.

      9993
      9994
      1157
      1055