Category Archives: Történetek

A sarródi Kócsagvár, Magyarország legnagyobb náddal fedett épülete, a Fertő-Hanság Nemzeti Park központja, falai között irodák, szállások, és erdei iskola működik. A csendes falu

Belső-Erzsébetváros közepén 2024-ben kezdődött az új prérium szálloda építése. A Kazinczy utca képét meghatározó hét szintes épület formálódását, történetének jeles pillanatait a beruházó Forestay

2014 őszén, azaz tíz éve kezdtek rendszeresen megjelenni az írásaim az akkori munkahelyem lapjában, a Turista Magazin olnline felületén. Akkorra mögöttem volt sok blogolás,

A zalai rengeteg völgyeiben, több mint száz kilométer hosszan kanyarog az ország legkiterjedtebb erdei vasúti hálózata, ahol az erdőgazdaság jóvoltából még ma is kisvasúti

Elsőre talán nem illik maradéktalanul a “hogyan lettem fotós?” sorozatba, pedig a maga idejében, azaz 2005-10 körül meghatározó élményeim forrása volt, és kisebb intázitással

Jó pár fotós történetet olvastam, mire rájöttem, hogy az enyém a lehető legtávolabb áll a jellemző eseménysoroktól (pl. “és akkor úgy döntöttem, hogy veszek

Egy sínpár, egy erdő, elveszett falvak, rövid órákban mért idő, 20 km/h-s csúcssebesség. Talán két város és egy wellnesshotel közt könnyű ezeket hiányosságnak nevezni,

Amikor elhatároztam, hogy főállású fotós leszek mindenféle építmények környékén, még sok volt a kérdőjel, és a felszerelésem sem volt épp top kategóriás. Fordulatos esemélysor
Budai villamos teherelosztó központ

Buda egyik különleges modern épülete, az 1978-ra elkészült Országos Villamos Teherelosztó Központ, a várnegyed háború utáni foghíjbeépítéseinek utolsó, nagy projektje. Miközben a vár déli

Néhány rendkívüli helyzet, például vonatpótlás alkalmával még felbukkan, de lassan végleg elbúcsúzik az országutaktól az Ikarus 266 autóbusz. A hetvenes évekre kifejlesztett Ikarus 200-as

10/10